A csősztorony árnyékában várok a buszra, amellyel munkába megyek. Kisvártatva meg is jelen, lomhán ráérősen, mintha nem is lenne késésben eleve. Taposom az alacsonypadlót, a sofőr kalauzolja a kék óriást, amikor felszáll egy kisasszony a buszra. Nem messze tőlem helyezkedik el. Az ajtók csukódnak. Átfutom pillantásommal, csak a szokásos, nincs olvasnivalóm; már éppen elkapnám a tekintetem, de megelőz és tekintetünk találkozik. Menekülnék, ösztönösen, azonban rájövök már mindegy. A másodperc tört részéig nézzük egymást, majd fülem-farkam behúzva elnézek. Mondván: nincs benne semmi különös, számtalan ilyen van nap, mint nap. Bámészkodom kifele, sörgyárak és éles sarkok, azonban a kíváncsiság és a hedonizmus újra rá téveszti tekintetem, mostmár alapos vagyok. Nem véletlenül. Majd újra rám pillant ő is, kicsit kacérabb vagyok már, másodpercek telnek el. Most ő adja fel, miért lennének olyan érdekesek a vonatsínek… Újból rá emelem a tekintetem, ahogy ő is. Szemezünk, kacéran. A végállomáshoz közeledve elgondolkozom azon,hogy elkérem a telefonszámát, mi lehet legrosszabb esetben… Azonban leszállva elmegy a bátorságom, ha a metróval jön, elkérem tőle – gondolom magamban. Hagyom hagy előzzön meg a kukac felé menet, be is előz, majd ő lassít be és én kerülök előre. Ez megismétlődik a szerelvény mellett is, majd felszállok ő pedig velem szembe. Mondom, ez már nem lehet véletlen. Elkérem a számát. Majd a Pillangó utcánál…
A keletinél leszáll. Most! Most, utána! És éppen leugrom még én is a metróról. Föltolakszom a mozgólépcsőn, már mögötte vagy. Huh… Megkocogtatom a vállát, és: Hello, bocsi… - kiveszi az mp3-at a füléből – Arra gondoltam, hogy esetleg megadnád a számodat. – Hát előbb is elkérhetted volna. – mondja mosolyogva. – Tudom, tudom. – leszállunk a lépcsőről félrehúzódunk és megadja: 06-10-62629
Törceee
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése