Mostmár Facebook-on is!

Tetőzzetek máshol - Ha a végével szeretnénk kezdeni...

Sherlock Holmes ezúttal páncélt húzott, hogy a mozikba csábítson bennünket, teszi ezt olyan alattomos szándékkal, hogy tanúi legyünk annak, amint Scarlett Johansson átöltözik egy Bently hátsó üllésén. És mi férfiak, tudjuk, hogy ez milyen előnyökkel és hátrányokkal jár.

Az előnyök nyilvánvalóak, mondhatnám már szembeötlőek, a hátrányok azonban… elkell menni utána az asszonnyal egy romantikus filmre, és amire ezen ominózus pillanatnak naiv részesei lehetünk addig is végig kell néznünk az egész kétharmadát.
Feltehetjük a kérdést, hogy a 2008-as első rész folytatása van-e olyan jó, mint az eredeti. Ezt tömören úgy lehetne összefoglalni, hogy: Igen, van. Kevésbé tömören pedig: Egészen biztos többszörösen be fogja hozni a 200 millió dolláros költségvetését, azonban az én moziszerelmes lelkemnek vannak aggályai a filmmel.
Minden tök szuper, aztán látom, hogy két órás. Nah majd valahogy kibírom, de így utólag meg kell mondanom, hogy nem volt benne semmi kínszenvedés. A zene fantasztikus, ez volt az első, ami átjött. És bár az elején lassan indult be a sztori, mert szegény Mr. Stark-ot szorongatja a kormány és a média, ezt mind megfejelve annyi és olyan párbeszéddel, amit csak egy „jó” francia filmben hallhat az ember – a gyengébbek kedvéért sok és felesleges –, megszoktam és utána már jöttek is az iron man-ek, meg persze a lady-k.

Robert Downey Jr. mellett még kitűnően alakít a feka srác, Don Cheadle, akivel az Ocean’s mozikban találkozhattunk, valamint Mickey Rourke, aki pedig a Sin City valmint a Dominó című egyik megfejthetetlen mondanivalójú filmből volt ismerős, rajongóknak ajánlom. Ahogy a Moon-t is amiben az egyetlen szerepet Sam Rockwell játsza, itt és most ő naiv gonoszat alakít.

A mozi végére lehet, egy olyan sanda benyomása a megszállottaknak, hogy ezt meg ezt a részt mintha láttam volna már. Nevezetesen kettő, mégpedig: amikor a sofőr leharapja az egyik gonosz biztonsági őr bácsi fülét – Kutyaszorítóban –, miközben a gyönyörűséges Johansson ügynök pedig darabokra szedi az épületet. A másik, a végén van, egy olyan jelenet, amely a Mátrix című film egy jelenetével mutat rokonságot.
De hát semmi baj, ha jó, és még a barátnőnk is hajlandó megnézni velünk, mivel a pasik sem utolsóak benne, bár én leborulok a kisasszony tehetsége előtt. Ha pedig mégis úgy jönnétek ki a moziból, hogy nem tetszett a film, akkor a rendezőtől, Jon Favreau-tól kérhetitek vissza a jegy árát.
Törceee

Kőbánya

A csősztorony árnyékában várok a buszra, amellyel munkába megyek. Kisvártatva meg is jelen, lomhán ráérősen, mintha nem is lenne késésben eleve. Taposom az alacsonypadlót, a sofőr kalauzolja a kék óriást, amikor felszáll egy kisasszony a buszra. Nem messze tőlem helyezkedik el. Az ajtók csukódnak. Átfutom pillantásommal, csak a szokásos, nincs olvasnivalóm; már éppen elkapnám a tekintetem, de megelőz és tekintetünk találkozik. Menekülnék, ösztönösen, azonban rájövök már mindegy. A másodperc tört részéig nézzük egymást, majd fülem-farkam behúzva elnézek. Mondván: nincs benne semmi különös, számtalan ilyen van nap, mint nap. Bámészkodom kifele, sörgyárak és éles sarkok, azonban a kíváncsiság és a hedonizmus újra rá téveszti tekintetem, mostmár alapos vagyok. Nem véletlenül. Majd újra rám pillant ő is, kicsit kacérabb vagyok már, másodpercek telnek el. Most ő adja fel, miért lennének olyan érdekesek a vonatsínek… Újból rá emelem a tekintetem, ahogy ő is. Szemezünk, kacéran. A végállomáshoz közeledve elgondolkozom azon,hogy elkérem a telefonszámát, mi lehet legrosszabb esetben… Azonban leszállva elmegy a bátorságom, ha a metróval jön, elkérem tőle – gondolom magamban. Hagyom hagy előzzön meg a kukac felé menet, be is előz, majd ő lassít be és én kerülök előre. Ez megismétlődik a szerelvény mellett is, majd felszállok ő pedig velem szembe. Mondom, ez már nem lehet véletlen. Elkérem a számát. Majd a Pillangó utcánál…
A keletinél leszáll. Most! Most, utána! És éppen leugrom még én is a metróról. Föltolakszom a mozgólépcsőn, már mögötte vagy. Huh… Megkocogtatom a vállát, és: Hello, bocsi… - kiveszi az mp3-at a füléből – Arra gondoltam, hogy esetleg megadnád a számodat. – Hát előbb is elkérhetted volna. – mondja mosolyogva. – Tudom, tudom. – leszállunk a lépcsőről félrehúzódunk és megadja: 06-10-62629
Törceee

Brooklyn's Finest

A gengszter filmek világával lesz ezúttal dolgunk. A nem különösebben kiemelkedő darabban három amerikai zsaruval ismerkedünk meg. Sorsukat a helyszín, Brooklyn köti össze – meg a vágások, amikért nem fognak Oscar-t kapni - megpróbálnak elkalauzolni minket a negyed sötét sikátoraiban.

Az évtizedben, ebben a kategóriában készült filmek közül, szerintem a American Gangster és a The Departed emelkedik ki esetleg az Inside man, ha ide soroljuk. Nos ezeknél a nem jobb a film. A kalauzolás annyira jól sikerült, hogy hamar a sármos és öreg Richard Gere-rel (Eddie) érezzük magunkat egy autóban, aki foglalkozása szerint kiöregedett és az utolsó fánkjáig közönséges zsaru, aki valahogy egyáltalán nem így képzelte el az egészet. De szimpatikus lehet számukra még a kacér bajuszt és cinkos mosolyt viselő Ethan Hawk (Sal), aki nagycsaládos lévén egye komolyabb anyagi gondokkal küzd, főleg akkor amikor egy belső akciójával lefölözi a kábítórszer-kereskedelem profitját. A harmadik szerencsés, illetve a negyedik színész aki szerepet kapott a filmben Don Cheadle, aki beépített zsaruként próbálkozik megtalálni valós lojalitását és identitását.

Mindhárman próbálnak alakítani sorsukon, ki így ki úgy – lehetőségük szerint. Eddie őrlődik azon, hogy hogyan válhatná eminensé, olyanná amilyen mindig is szeretett volna lenni; ezen azonban a ma’am látogatása nem segít, igaz nem is árt annyira, mint gondolnánk. A tisztes apát drága felesége újabb ikrekkel ajándékozza meg, így válik egyre sürgetőbbé és elkeseredettebbé. A fekete negyedben pedig egy „örök” barátság kialakulásának lehetünk tanúi, amennyiben ez lehetséges egy zsaru és egy bűnöző között. A gengsztert Wesley Snipes (Cazt) játsza.

A film nagyon lassan épül, fel sok időt szán arra, hogy élethűen mutassa be a rendőrök helyzetét, életük körülményeit. Nemrégiben gondolkodtam arról, hogy mitől lesz egy film túl rövid vagy hosszú, mi az optimális... Hát itt ez nem merül fel, mivel a film kifejezetten hosszúra sikeredett. Vigyetek magatokkal enni, inni és illemhelyni valót. Ennek ellenére a film vége, amit most persze nem árulhatok el kifejezetten vicces és véres így a végén majd élménnyel hagyhatjátok el a kapitalizmus eme szentélyét.
Törceee

Hamvazó hétfő (mozgólépcső)

Úgy néz ki, hogy a kiejthetetlen nevű izlandi vulkán a gazdaságilag megroggyant izlandiak következő balszerencséje. Aki látta már a Pillangóhatás című filmet, az tudja, hogy… a káosz-elmélet nagyon király dolog – ha pillangók vagyunk. Én szerintem azonban nem mindig foglalkozunk azzal, hogy hol mi röpül és csapkod a szárnyaival.

A címben említett hamvazó hétfőn a Blahánál sétáltam fel az aluljáróból, amikor elszörnyedve látom, hogy borzasztóan sok ember áll már a megállóban. A sárga kukac pedig várat magára. Elfogott volna a kétségbeesés, hogy esetleg a Combinóknak csorbult el a visszapillantó tükrük, vagy karcolódott össze a futóművük a piszkos magyar utakon. Azaz egy esetleges és váratlan BKV sztrájknak váltam volna tanujává, valamint elszenvedő alanyává. De mire elindulnék gyalog az ELTE felé, már jön is egy.

Az emberek meglódulnak, és boldog boldogtalan próbál felmászni a szerencsétlen villamosra. Tiszta szerencse, hogy a villanyvezeték ráz, mert szerintem csak ez az, ami visszatartja őket, hogy a tetejére is felmásszanak. Amint mindenki boldog, akinek nem sikerült felszállni és mindenki anyázik, akinek viszont igen. Nekik sikerült a tömeg tömegközéppontjába kerülniük, és az ajtók is kérem záródnak. Elindul a vagon a következő megálló felé. De én okos voltam, hiszem azt, mert mögötte már jön is a következő. Hehe, én nem fogok tömegben utazni reggel nyolckor! – gondolom magamban. De erre is rámozdulnak, mint kisiskolások a vattacukros bácsira.

Végül jön még egy, amire én is felszállok és az én kis sárgám folyatja a két másik üldözését végig a körúton – mögöttünk persze még egy, így meg van a mi motivációnk is. És csak most gondolok bele abba, hogy mivel is kezdtem a cikket. Eyjafjöll-lel. Akarom mondani, az izlandi vulkán és a többi. Szerintem a sok vulkáni hamu és por volt az, ami így belassította a kis sárga kígyókat, amiért így egymásra torlódtak ama bizonyos hamvazó hétfőn.
Törceee

Ajami

Az idei, a 82. Oscar-díj alkalmával a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az El Secreto de Sus Ojos nyert, azonban az Ajami is a jelöltek között volt, amely izraeli-palesztin film lévén igen különleges témát vet fel, egy olyan térben és időben, ahol egy ilyen együttműködés korántsem egyértelmű.
Ennek az együtt működésnek a következtében igen nagy visszhangot kapott a film a nemzetközi médiában, ez vitte el az Oscar-jelölésig is. Mindazonáltal egy jól megkonstruált filmről van szó, méltán lehet büszke a két elsőfilmes rendező, az izraeli Yaron Shani és a palesztin Scander Copti a művére.
A film címe a Jaffa város kikötőjének az egyik negyedének a nevét viseli. A cselekmény több szálon fut, nevezetesen hármon. Az érzékeny 13 éves Nasri és bátyja, Omar családjukkal együtt rettegésben élnek, amióta nagybátyjuk szerencsétlenül megsebesített egy prominens klántagot. Az ügyet végül muszlim vallási vezetők intézik el, önkényesen. Malek, a naiv palesztin menekült feketén dolgozik Izraelben, hogy az anyja életét megmentő operációra gyűjtsön pénzt. Kilátástalan helyzete azonban arra sarkalja, hogy kokainnal is csencseljen, azonban főnöke amint rájön erre, kirúgja. A tehetős palesztin Binj csodálatos jövőről álmodik zsidó menyasszonyával, ezért vállalja azt, hogy helyben marad annak ellenére is, hogy így veszélybe sodorja családját. A zsidó rendőr, Dando megszállottan keresi eltűnt bátyját, mindhiába
A film a személyes tragédiákat mutatja be. A folytonos revansok és bosszúk miatt kialakuló patthelyzetet és azt a kilátástalanságot, amit a szereplők éreznek. Nem veszik észre, hogy sorsuk egymástól függ, és ennek az egymásra utaltságnak a felismerése javíthatna csak a személyes sorsukon. Ezt a statikusságot mutatja be a film, kalauzol el bennünket Izrael mély és forró bugyraiba, megmagyarázva azt, amit nap nap után hallunk a hírekben.
„Hunyd le a szemed. Vegyél egy mély lélegzetet és hagyd, hogy relaxáljon a tudatod. Nyugodt és megbékélt vagy. A kezeid súlytalanok lesznek, majd a lábaid és legvégül az egész tested. Amire hármat számolok, kinyitod a szemeidet és egy másik helyen ébredsz fel. Egy. Kettő. Három. Nyisd ki a szemed.”
Törceee

Spin-off Klub - Dőlj ki!

Egy olyan helyre szeretnélek benneteket ezúttal elkalauzolni, amely segíthet nektek a szélesebb látókör elérésében, a mai modern világban való helytállás javításában. Ez nem más, mint a Crovinus Egyetem égisze alatt futó Spin-off Klub, amely heti rendszerességgel hív meg vendégeket, hogy beszámoljanak nektek a saját tapasztalatikról nektek!
A klub szlogenje: „NE KERESS, HANEM TEREMTS MAGADNAK MUNKAHELYET!”, amely már magában is elég grandiózusnak hat, de csakhamar rájövünk, igazuk van. Céljuk az olyan vállalkozó szellemű hallgatók egy csokorba gyűjtése, akik az egyetemi tanulmányaik mellett saját konstruktív elképzeléseik vannak és esetleg önálló vállalkozásba szeretnének fogni. Itt termékeny táptalajra találhattok, a hasonló érdeklődésű fiatalok, valamint a tapasztalt „öregek” előadásai által. A hely nem csak egyetemista és főiskolás hallgatók számára nyitott, elhozhatod más ismerőseidet is, sőt ha akarod anyádat is – ha van egy jó ötlete, hogy hogyan kéne új céget alapítani.
A klub nem csak laza és kötetlen társalgások lehetőségét nyújtja nektek, hanem komoly tréningeket is szervez, amelyek segítségére lehet azoknak, akik befektetőket keresnek egy esetleges cég megalapításához. Ezek a kommunikációs tréningek majd nem csak a befektetők előtt nyújtott prezentációk alkalmával, hanem egy esetleges állásinterjú során is hasznosak lehetnek, így mindenféle képen érdemes ezeket meglátogatni, elnézni rájuk.
A klub kötetlensége és a cégvezetés játékos megközelítése nem csupán passzív hallgatóságot igényel, míg a hétfőnkénti klubestéken (18:00 és 20.00 között) egy-egy előadás tartalmával lehetünk gazdagabbak, addig csütörtökönként olyan programok várnak bennünket ugyan abban az időben, amelyek már aktívabb részvételt igényelnek. Ilyen lehet például a játékok során a közös marketing, üzletterv, vagy a meghallgatott prezentációk vitaszerű értékelése. Ezekkel a programokkal azokat a kommunikációs, tárgyalási és meggyőzési képességeink fejlődhetnek, amelyeknek széles spektrumban hasznát vehetjük mindennapi életünkben is.
Ezenkívül a résztvevők még arra is lehetőséget látnak, hogy amennyiben olyan tervvel találkoznak, amelyben valós üzleti potenciál van, ahhoz segítenek befektetőket keresni, így valóban elérheted azt, hogy nem kell munkát keresned a mai világban…, hanem esély lehet arra, hogy te teremts magadnak munkahelyet az egyetemről kikerülve. Csak egy jó ötlet és pár félévnyi ingyenes Spin-off kell és máris kész az új céged!
Elérhetőségeik: Minden hétfőn és csütörtökön 18-tól, a IX. Kinizsi u. 2-6. alatt! (Kinizsi Kollégium, Africafé), vagy elérheted őket, Facebook-on, vagy a www.spinoffklub.com-on.
Törceee

Füves könyv - Márai Sándor tollából

A könyv a régi füves könyvek világát idézi, abba a stílusba kalauzol el bennünket, amely könyvek megpróbálták az olvasót elkalauzolni egy-egy élethelyzetben, hogy mit hogyan kellene tennie. Márai azonban olyan stílusban tárja elénk ezeket a jó tanácsokat, amelyek kevésé szájbarágósak, mint más írók írásai, így sokkal eredetibbnek és hatásosabbnak hat ez a könyv.
A műnek szükségszerűen nincs főhőse, helyszíne. Nincsen cselekménye. Ha vannak ilyenek, akkor én vagyok a főhős, én és azok az emberek, akik körülvesznek. A helyszínek pedig ezek: az ELTE, az otthonom, a kedvenc kocsmám és a büdös BKV, az olvasás közben. A cselekmény pedig, azok az élethelyzetek, amikbe belekerülök; ma vagy holnap. Vagy ha csak egy halvány emlék, amely… jah tényleg, ez pont olyan, mint…! Ez az az érzés, amely olyan közelivé teszi a könyvet minden olvasó számára. Mert mindannyiunk találkozik ezekkel a fejezetekkel az életében: „A halálról, mint szemtanúról”, „A világ méltóságáról”, „Az igazságosságról” „A Rendről és a Gondviselésről” vagy „ A nőkről általában”. Ezek mind-mind mindenki számára ismerős fejezetek.
Azonban más szempontból, olyan, mint bármilyen más könyv ahol én válok főhőssé, azáltal az azonosulás által, amelyre minden könyv épít. Ez az a közösség ahol jól érzi magát az író, a könyvek közössége, ahol minden ugyan olyan, és semmi sem. Ez a könyv kilóg, de mégsem. Ez a helyzet pont olyan, mint az enyém… Vagy mégsem? Ez a rugalmasság, amelyet briliánsan ragad meg az író.
A tanácsok, amelyek a fejezetekbe vannak rejtve pusztán azáltal, hogy elmesél egy-egy történést azokhoz a beszélgetésekhez hasonlatosak, amelyeket mentorainkkal, olyan emberekkel folytatunk, akik nálunknál sokkal több tapasztalattal bírnak, és bizalmunk feléjük – tanácsaik felé – határtalan. Valamilyen oknál fogva, azonban mégsem mindig az általuk megvilágított úton haladunk keresztül, hanem saját fejünk után megyünk mégis, a teljes sötétségben… neki a falnak. Pedig már az indulás pillanatában tudtuk és vártuk a fallal való találkozásunkat. Az emberek mindig csak nagyon keveset tanulnak az elmúlt idők tanulságaiból.
Mert, ahogy a történelem is összefoglalja az emberiség össze kudarcát, úgy ahogy ez a könyv is az indivídiumét. Ennek ellenére elfogjuk követni azokat a hibákat, amelyekre figyelmeztet a könyv, viszont megvan az esély arra, hogy többet tanulunk saját hibáinkból, sőt még arra is, hogy a vége felé elkezdünk hinni a könyvnek és kialakul egy fajta rezisztencia a sötét szobák kemény falai ellen.
Törceee

A szavak csodálatos életéből

Ezen a héten kicsit formabontó leszek, úgy gondoltam elrugaszkodom a keménykötéstől és valami lágyabbat mutatok meg nektek, ez pedig nem más, mint a Mindentudás Egyeteme egyik előadásának az anyaga, mely rendhagyó módon az irodalom berkeinek mélyebb területeire ad bepillantást rendhagyó módon.
A híres neves írót kérték fel, hogy meséljen a nagypublikumnak - amennyit ilyen közegben lehet – az irodalom neméről, koráról és nemzetiségéről. Ezúttal nincs szó bonyolult képletekről, vagy hosszabb kutatások történelméről, és értelmező kéziszótárra sem lesz szükségünk – legalábbis azoknak nem, akik olvasnak rendszeresen szépirodalmat.
Esterházy művészete az asszociációkra épül, elvont fogalmazásmódja már sokszor újraolvastatott velem is több oldalt, mert elvesztettem a fonalat olvasás közben. Ennél a stílusnál megmaradva hallgathatjuk meg előadását A szavak csodálatos életéről, melyet ti is megtekinthettek a www.mindentudas.hu-n.
Előadását kétségekkel is fogadhatnánk, amikor előveszi a papírjait, és mint amikor egy unalmas előadásnak az előszelét éreznénk, merül fel a kérdés: Így fogunk kapni valamit, hogy felolvasás… Tényleg? És igen, tényleg felolvas. Azonban hamar eloszlanak a felhők, és előtűnik az a tiszta valami, amely ránk borul általa.
Hamar átszellemülünk, és csak hallgatunk, hallgatunk. Hallgatjuk amint, egy nálunk többet megélt ember, egy író számol be… „Tekintsük A halmazt. Ez legyen a prímszámok halmaza. Egy pozitív egész számot prímszámnak nevezünk, ha 1-en és önmagán kívül más egész számmal nem osztható. Az 1-et nem tekintjük annak (noha!), de ilyen a 2, 3, 5, 7... és így tovább. B halmaz legyen a valaha élt magyar írók halmaza, tehát ha valaki magyar író, akkor benne van, és ha benne van (most az mindegy, hogy nyakig vagy bokáig), az magyar író. Írónak azt nevezzük... hát lényegében, amit prímnek, hogy az egyen és önmagán kívül ne legyen más osztója (lásd még: a mindenséggel mérd magad!), ha pedig valaki író és magyarul ír, az magyar író. (…)” Beszámol arról, hogy mi az irodalom, szerinte, de itt egy olyan beszámolásról van szó, amely messze túlmutat mindazon, amit mi irodalomnak nevezünk. Szó lesz az élet nagy, de még inkább a kis dolgairól, amelyek sokszor elmulasztunk, átsiklunk felette. Egy katarzissal leszünk többek, amely hatásának erejétől függően rámutat egy másik világra, ami eddig homályos volt számunkra, és hogy egyre jobban lássunk ebben a gyönyörű világban majd újra és újra vissza fogunk térni, és a végére már a mi anekdotáinkba is bele fog kerülni eme kis gyöngyszem.

Törceee

Internet - Facebook-tól a cloud computing-ig

Rövid beszámolót tartotok a kezetekben, hogy mi is az, amit nap, mint nap használtok, szolgáltok és formáltok. Hogy hova is vezet ez az egész és mi a célja. Betekintünk egy picit a következő évtized cyber világába, hogy mi is van odaát. Egy kis összeesküvés elmélettel megspékelve.

Ki a legnagyobb a legnagyobbak közt?
Hatalmas harc folyik nap, mint nap az interneten, mivel nagyon könnyen válik egy-egy cég dominánssá, így az államok bíróságai védik az érdekeinket, igyekeznek el mozdítani a monopolhelyzetbe került cégeket. Ennek lehettünk tanúi, amikor az Európai Unió Bírósága elmarasztalta a Microsoftot, és kötelezővé tette számára, hogy az operációs rendszerei adjanak választási lehetőséget a böngészők között. Így tovább csökkent az Internet Explorer részesedése. Az új nyertes elsősorban az Opera, azonban még mindig a legelterjedtebb a Firefox és a Google Chrome.
Másmilyen harc, egy sokkal demokratikusabb alakult ki, a látogatott oldalaknál. Itt a sok évi győztes Google-t a Myspace gyűrte le fénykorában, most pedig a két korábbi nagyot a 2004-ben alapított Facebook, mely mára a leglátogatottabb oldallá és emellett közösségi portállá is vált.
Kevésbé ennyire kiélezett a harc az online aukciós házak között, ahol az Ebay megkérdőjelezhetetlen. Azonban a kis magyar oldalak, mint például a Teszvesz, vagy a Vatera elvannak egymás mellett minden további nélkül. Szót kell még ejtenünk az egyik legnagyobb bravúrt produkáló Bookline-ról, amely elnyerte a 2009-es év legsikeresebb internetes kereskedője címet. Köszönhető ez annak, hogy széles spektrumban árulnak és könnyen elérhető módon. Vehetünk itt könyv mellett társasjátékot, műszaki cikket, szinte bármit, amire egy mai embernek szüksége lehet. Igaz kaját-piát, azt még mindig nem. És ha nem akarjuk, hogy a posta elkavarja a cuccunkat, akkor az üzletben is átvehetjük.
Grandiózus tervet akar megvalósítani a Wikipedia – Jimmy Wales és Larry Sanger - nevezetesen összegyűjteni az összes tudást, minden nyelven, egy helyre. Ez igen szép gondolat és önzetlennek is hangzik – talán az is.
A Google-ban azonban már talán nem kéne ennyire bízni, amely szintén többször nyilatkozta le, a célja mindössze annyi, hogy: „rendszerezze a világ összes információját”. Ezzel az a baj, hogy kicsit öncélúan sikerül ezt megvalósítania. Mert így a cég egyre több információra teszi rá a kezét és ki is használja ezt, mégpedig úgy, hogy a szerzett információkat beépíti algoritmusaiba, amelyek így a felhasználó által keresett tartalmak mellé célzott reklámokat jelenít meg. Gondoljunk csak az aggregált híreire és további tartalmaira, mint a Google Earth, Street View; az utóbbi években pedig, megkezdte a könyvek beszkenelését, igaz egyelőre csak Amerikában. De ott a Gmail-es, a guglis felhasználóink, amelyekkel Office-os funkciókat válthatunk fel, persze úgy, hogy a cég látja ezeket a dokumentumokat.
Cloud Computing
Az fentiekben már éppen rátértünk a jövő új zenéjére, amely a gyors internetes eléréssel lehetővé teszi a cloud computing-ot, amelyről az internet atyja, Vincent Cerf tartott előadást www.mindentudas.hu-n. Itt arról van szó, hogy a számítási feladatok, valamint a programok átkerülnek a szervergépekre, így a felhasználónak nem kell megvennie sem a szoftvert, sem frissítenie a gépe teljesítményét időről időre. Erre nyújt lehetőséget a júniusban induló OnLive.
Amerikai 2008
Nemrég lehettünk tanúi, hogy az amerikai elnökválasztás során mekkora szerepet kapott az internet. A fiatalos, rugalmas (és színes bőrű) Obama elnök legyűrte a republikánus McCain-t a választás során. Nem utolsósorban köszönhető ez annak, hogy stábja különböző közösségi oldalakon és blogon is folytatotta a kampányt. Az így elért tömegekből táplálkozott a kampányuk, mind leadott voksokból, mind anyagilag – minden korábbinál több felajánlás érkezett magánszemélyektől, pár dollárokból.
Hogy fog alakulni a következő pár évized?
Megváltoztatja-e a cloud computing, azaz a szoftverek szerverre vonulása a felhasználó életét, ha igen, milyen mértékben? Hogyan fog reagálni a Microsoft, amely így is hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy ne essen ki az internet bizniszből? Hogy alakul a hardver, a szoftver és az internet kapcsolata a jövőben? Az általunk használt oldalak szolgáltatások-e vagy pusztán szoftverek?
Hogyan fog alakulni a szerzői jogok rendszere, amely nyílván valóan nem tartható fenn a mai formában. Mennyi ideje van a hagyományos médiának? A magyar televíziók közül a legnépszerűbb RTL tavaly indította el az internetes portálját, az RTL most!-ot. A digitális szolgáltatás mennyire marad életképes, vagy netán teljes mértékben összeolvad majd az internettel? Nagyon sok minden csak a sávszélesség és a hozzáférhetőség – a mobilinternet függvénye.
Bloggolunk és Arckönyvezünk, fogyasztóivá válunk saját, önön produktumunknak. Napi kapcsolatot „ápolunk” több tucat „ismerőssel” és ismerkedünk. De mi végre? Pro és kontra hoznak fel érveket nap-nap után az internettel kapcsolatban. A jövő azonban, úgy gondolom, elmélyíti ezeket a problémákat. Az okos telefonok elterjedésével jóformán az egész napunkat az interneten tölthetjük, amelyek egy új társadalmi kapcsolatrendszert és formát alakítanak ki. A kérdés, hogy tudni fogunk-e bánni ezzel, miként használjuk ki a lehetőségeit és hogyan, milyen áldozatok árán kerüljük el a buktatóit. Milyen hatást akarnak majd gyakorolni, ha akarnak a megaoldalak ránk, felhasználókra.
Ahogy a televízió vált a legolcsóbb tömegszórakoztató egységgé az 60-as évektől, úgy lép most a helyébe az internet a 2000-es évektől. Leszögez és beszippant. Sok könyv és teória, filmek jelentek meg a folyamat kritikájaként.
Torceee

Jegyzetek Bill Bryson tollából - avagy egy nagy országból

Az amerikai születésű író családjával tér vissza szülőhazájába, Angliából. Amikor is meglepetés éri. A posta nem olyan, mint a régi. A bürokrácia ügyetlenebb, mint valaha. Az emberek kövérebbek, az autók és a szupermarketek nagyobbak. Az író most görbe tükröt állít az amerikaiak és saját maga elé.

Bill Bryson korunk egyik legelismertebb amerikai úti-kalandkönyv írója. Hazánkban is kapni több könyvét. Van, amelyiket eredeti nyelven is, így lehetőségünk van a nyelv gyakorlására egy kis humorral fűszerezve. A Jegyzetek egy nagy országból című könyve talán az első, amely itthon befutott. Az író szarkasztikus humora magával ragadja az embert és csak úgy falja az oldalakat. Emellett sajátos, családias hangulatú írásai teszik oly közkedvelté az angol nyelvterületeken.

Húszévnyi angol eső és humor után tér vissza, feleségével és gyermekeivel New England-re ahol rácsodálkozik, mennyi minden változott az USA-ban. Azt hinnénk minden sokkal kényelmesebb, gyorsabb, olcsóbb és egyszerűbb lett. De nem. Ez a kellemes kis csücsök, amely Amerika része, csak bonyolultabb, drágább és nagyobb lett, valamint sokkal, de sokkal lustább.

Az ellentétek csak nőttek és minden a feje tetejére állt. A posta eme csendes kis városban, évente egyszer meleg teával és fánkkal kedveskedik az ügyfeleinek, azonban nem képes azok csekkjeit és leveleit időben kézbesíteni. Egyébként a napokban jártam én ugyan így kis országunkéval is, a Magyar Postával. Úgy látszik, mégsem olyannyira irigylésre méltó az amerikai álom? Tévedünk. Ugyan is egy átlag amerikai 75 mérföldet gyalogol évente – ami röhejes 350 méter naponta, de hogy ez miből – nem – jön össze? Erre kapunk kacagtató választ a Miért nem gyalogol senki című fejezetben.

Bryson felhívja olvasói figyelmét az amerikai társadalom csökevényeire és mi európaiak pedig rájöhetünk, miért is ne irigykedjünk az Új világ polgáraira. Persze a harc a telemarketingesekkel, a hivatalnokokkal vagy a robothanggal a telefonban nálunk is ugyan olyan gondolatokat ébreszt…

A könyv bepillantást nyújt Brysonék mindennapi Amerikájába, mely cseppet sem olyan kellemes, mint azt mi innen a tengeren túlról gondolnánk. Humorban kacagásban nincs hiány. Viszont a nevető görcsökre hívjuk fel csoport- és utastársaink figyelmét.

Torceee

Kecskebűvölők - Mr Clooney bajusza

Nem tudunk miről beszélgetni a haverokkal egy sör mellett? Uncsik a régi szállóigévé vállt mondatok? Kívülről fújjuk a South Park és Family Guy részeket? Íme egy rendhagyó eszement baromság, amely kikapcsol és semmivel össze nem hasonlítható élményt biztosít számunkra, másfél óra erejéig.

A Jon Ronson könyve alapján készült film egy riporterről, Bobról szól. Felesége elhagyta, önbecsülése a mélyponton van, így kénytelen előrukkolni valami igazán ütős sztorival, hogy visszanyerje a hitét saját magában. Egyik ismerősétől értesül a különleges képességű Lyn Cassady-ről, akiről hamarosan kiderül, hogy az Amerikai Hadsereg képezte ki, egy különleges új csapat, az „Első Föld Zászlóalj” részévé. Parancsnokuk egy túlfizetett hippi, vietnámi veterán, Bill Django százados. Sorsuk - Lyn küldetésének hála – Irakban fut össze, a polgárháborús környezet kellős közepén…

Lyn elmeséli kiképzésének történetét, miközben a sivatagot szelik át. Amikor pedig Bob megkérdezi tőle, hogy mit csinál vezetés közben; azt a választ kapja, hogy: Felhőket oszlatok. Tudod, gyakorlás képen – jön a válasz. És amikor Lyn tovább koncentrál, lássunk csodát amazok elillannak az égről. Az út azonban a továbbiakban nem marad felhőtlen, mivel a nagy koncentrálások közben a jedi elveszti uralmát az autó felett és nekihajt – a sivatag közepén! – egy sziklának. Ezután kerülnek kedves arab fundamentalisták karmai közé. Az út alatt Bob hite megújul, elkezd az eszement Lyn Cassady-nek hinni, aki kimenekíti az araboktól, hogy a többi viszontagságra most ne is térjek ki.

Végül a jedi megleli mesterét, Django századost akivel együtt térítik vissza a jó oldalra egykori cimborájukat, Larry Hooper-t aki szintén az „Első Föld Zászlóalj” tagja volt, ám ekkor Irakban szolgál.

Ám, hogy mi köze ezeknek a kecskékhez? Hát mi sem egyszerűbb! Nézzetek utána. Felhőtlen szórakozásban lesz részetek. A film abszurd humora; látszólag értelmetlen világértelmezése a végén kikristályosodik egy kacagtató katarzisban. És az sem kizárt, hogy haza fele falakon fogunk átrohanni. Az erő legyen veled Mester!

Törceee

Négy sáv

Örsön szálltam fel a metróra, a legelső kocsiba. Bár, mint tudjuk a Blahához a második kocsi középső ajtaján kellett volna, most így alakult. Az járt a fejemben, amit a barátnőm mondott egyik közös ismerősünkről. Hogy is fogalmazott? „falja a nőket” a „nők oda vannak érte” – valami ilyesmit mondott, bennem pedig felmerült a kérdés, hogy miért is vagyok olyan, mint amilyen.

Visszahúzódóbb vagyok… nem a kelleténél, hanem magamnál, annál, mint amilyennek képzelem magam – igaz sokat képzelek magamról. Akkor milyen is vagyok igazából, legbelül? Mélységesen extrovertált vagy csak picit, úgy, mint amit mutatok? Kétségtelen, hogy közösségi ember vagyok és barátkozom is eleget, de ez nem az ami belülről jönne. Nem nőzöm annyit… nem úgy. Úgy?

A Keletiről jut eszembe, megcsalás. Mások össze-vissza csalják a barátnőiket de ez nem érdekli őket. Tovább szeretik, visszafogadják a pasit, sőt ők futnak utánuk, hogy…
Túl jó, vagy inkább ártatlan lennék ehhez? Így lehet, de akkor mire föl ez a nagy hajkurászás, amit végzek minden nap a nők után? Nőni fog ez, vagy elapad, lecsillapodik?

Mindent megtennék azokért, akiket szeretek, mégis vannak, akikkel nem tudok mit kezdeni, pedig szeretnék. Nem megy. Nem megyünk. Más csónakban evezünk. Már. Elszomoríthatna, de minek? Ott a sok új élmény, az új haverok- HAVEROK – egyetemről, mit számítanak – SZÁMÍTANAK – a hátrahagyottak.

Leszállva a Blahán, a lépcső előtt megtorpanva, eltűnődve… Melyiket is válasszam, melyik az, amely közelebb áll a belső énemhez, amelyikkel célt - és a cél itt hús vér emberek csoportja – érek? Melyik visz fel oda, ahova el akarok jutni? Esetleg a hosszabbat válasszam, fussak neki a lefele hömpölygő tömegnek? A választás dilemmája pedig, amint döntünk, a többi lehetőség már a múlté, és csak az egyikkel szabad foglalkoznunk, de vele maximálisan.

Torceeee

Glenn Brown - a fantasy és a sci-fi reneszánsza

Az angol származású festőművész képeit, a LuMú-ban tekinthetitek meg március végéig. Most azonban lássuk, mi az ami ilyen felkapottá tette, milyen stílust képvisel, mitől lesz egyedivé annak ellenére, hogy másokról „koppint”.

A modern angol festészet egyik fenegyerekével lehet dolgunk itt, mellettünk, ha átsétálunk a lágymányosi hídon. Képeivel mindannyian találkoztunk a 4-6-os megállóiban. Brown sikerét a horribilis összegekkel biztosított magyar kiállításon kívül az is jól mutatja, hogy a kiállítás kurátora az olasz Francesco Bonami, a képek forgalmazója a New York-i Larry Gagosian – mindketten nagymenők.

A festő képi világa egyedi olyan szempontból, mint vonalvezetés, hangulatvilág, a használt színek és a befogadóra gyakorolt hatás. Azonban témáját tekintve nagyon is ismerős lehet, festményeinek alapja, tárgya legtöbbször egy korábbi alkotó műve. Sokszor nyúl Salvador Dalí, Caravaggio, Velazquez, Fragonard ­­- a forradalom előtti Párizs egyik rokkokó művésze – vagy akár Székely Bertalan képeihez. Keressünk csak rá a Vajas kenyeret majszoló kisgyerek portréjára, melyet fejjel lefelé, saját stílusában alkotott újra Glenn Brown, egyike a plakáton szereplő képeknek. Ezen kívül sokat merít az angol sci-fi és fantasy képi világából is - Böcklin's Tomb (1998), melyek reneszánszukat élik a ’90-es évek mélypontja után.

Ez a koppintás nem olyan, mint a többi. Sokkal mélyebb, inkább felkoppintásról van szó. Glenn Brown nem veszi el a korábbi képek identitását – igaz újat sem ad nekik valójában –, hanem csokorba gyűjtve elénk tárja az általa új, vad köntösbe bújtatott darabokat és azt mondja: Tessék, kezdjetek vele amit akartok. És erre mi csak azt tudjuk mondani, hogy: Igen. Köszi, ez nagyon frankó. De valójában fogalmunk sincs, mi az, amit el szeretne érni, ezért közelebb lépünk és látjuk, hogy a markáns, szinte a falról lemászó képeknek nincs fizikai mélységük, ellenben más alkotók olajképeivel. Ennek oka a vastagon felvitt alap melyre vékony és apró ecsetvonásokkal dolgozik.

The loves of the shepherds (2000) című képéért Turner díjat kapott, melyet a Tate Gallery ítél oda egy honos fiatal festőnek. A kép maga pedig szintén egy már meglévő kép „feldolgozása”, mely Robert A. Heinlein: Double Star című sci-fi novellájának a borítóján díszeleg.

Egy graffitistől hallottam egy interjúban: Egy vonalhúzáson le lehet mérni, hogy az ember hány vonalat húzott életében. Ez szerintem különösen igaz rá, roppant egyediségét a meghúzott vonalak olyan látványbéli hatást adnak számunkra, mely merőben elüt a mai világ tömegtermelésétől. Azt pedig meg kell bocsájtanunk neki, hogy képeihez az ihletett korábbi nagy festőktől nyeri, úgy ahogy megbocsájtottuk Tarantino-nak is, hogy össze”lopja” a filmjeinek a motívumait. Mindketten egy merőben új identitással bíró alkotást hoznak létre a korábbiakból.

Torceee

Sors Bolondjai

Bolondos tavaszi vígjáték – kamaradarab – mely sziporkázó humorral mutatja be a házastársi v-iszonyt. A szereplők rávilágítanak, az örök problémákra – elutasítás, szerelem, elhidegülés -, melyek a párokat teszik próbára – és a szerelmüket.

A két felvonásos vígjáték, Frederick Stropel tollából csusszant ki, a fordítást pedig Debreczeni Júlia eszközölte ki számunkra. Mindössze négy szereplő van: Jay Morrison, a vagány srác, aki menő, jól fizető állásban dolgozik és falja a nőket.

Chuck Galluccio – a szerencsétlen – aki a darab elején elveszi feleségét, Gail Hildebrantot. Mindketten fülig szerelmesek egymásba, így kerül sor a házasságra, az előkészületekre az első felvonásban. Azonban – ahogy ez lenni szokott – az esküvői kalamajka felborítja ezt az idilt és próbára teszi a leendő férjt és feleséget. Gail azzal bonyolítja a helyzetet, hogy megpróbálja összehozni Jay-t legjobb barátnőjével – aki az örök szingli karaktere, Bonnie Sparks. Bonnie egyébként színésznőcske, abból a fajtából, mely az őrületbe képes kergetni az embert kibírhatatlanságával. Meggondolatlan, lelkes, tele érzelmekkel, amiket sokkal impulzívabban kommunikálja kifelé, mint egy férfi huzamosabb ideig el tudná viselni és Jay nem is tudja és nem is akarja.

A helyzet tehát adott, kitűnő alapokra építkezett a szerző, világos permisszát fogalmaz meg: Az ellentétek vonzzák egymást, még ha akadályok lépnek is fel. Így remek darabnak nézünk elébe. Az ok, amiért a darabot ajánlom mindegyikőtöknek az nem ez. Ilyenből százat és százat lát az ember bármikor, amikor bekapcsolja a tévét. Itt azonban a karakterek kidolgozottsága sokkal kellemesebb összhatást biztosít a MŰ kedvelőknek. Ez a finom összhang vezeti végig a darabot végig a történeten, ez az ami generálja a konfliktust, majd végül megszünteti azt. Négy szereplőnk annyira közel áll hozzánk, annyira valósak, hogy már szinte mi is lehetnénk. Ez az azonosulás az, mely alapja a humornak, ami ránk zúdul a két felvonás alatt majdhogynem: VELŐTRÁZÓ. Sőt az is. Igaz ennyi vígadnivaló nem jelenik meg egyik valóságos párkapcsolatban sem, ezeket összesűrítve találjuk meg itt. Akinek már egy kicsi kis tapasztalata van a szerelmi ügyek terén, az olyan mélységekbe nyer bepillantást, mint egy két-három éves házasság után – gondolom én.

A darabot két gárdával játszatja a Madách Színház, és más kis színházakban is feltűnik a darab, köztük a budaörsiben. Az egyikben Bereczki Zoltán (Jay Morrison), Magyar Attila alias „nyuszó muszó” (Chuck Galluccio), Pikali Gerda (Gail Hildebrant) és Szinetár Dóra (Bonnie Sparks); a másik – ugyan ebben a sorrendbe: Nagy Sándor, Magyar Attila, Pikali Gerda, Balla Eszter. A darabot Szirtes Tamás igazgatja.

Az éj puha teste, Börszörményi Zotán tollából

A regény során megismerkedhetünk a szerzővel, aki saját tapasztalatait ülteti át a szereplőkbe. Van itt menő gyártulajdonos, képviselői babérokra törő szerkesztő; és olyan is, aki egy új otthon megteremtésén fáradozik a hátra hagyott családja számára. De itt van Vanda is.

Az író sokadik, legutolsó publikációja Az éj puhateste. A regény három szálon szövődik, melynek mindegyikén van egy, a szerző életútjához hasonlítható karakterű férfi. Tamás, akivel az Új Világba tartva ismerkedhetünk meg; Walter, aki az elkövetkezendő választásokon indul és ugyan olyan komplikált a házas élete, mint Zénónak, aki feleségének a gyárát vezeti. A három úriember története itt-ott összefonódik, azonban mindegyikük más-más sorsra van ítélve a szerző által.

Böszörményi Zoltán olvasottságának és műveltségének jelei ezen az írásán is látszanak, azonban a szereplők szájába adott szavak ezúttal sokszor túllépnek a realitás határán, túlzóak és oda nem illőek véleményem szerint. Az író így akarja megadni talán az alkotás művészibb oldalát, azonban ez most nem sikerült neki. Ugyanakkor a Vanda Örökben, az egyserűség és a lényegre törésben ott van az írói varázs, a 200 hézagos oldalával sokkal nagyobb hatást ér el, mint az Éj puha teste, mely 600 oldalán úgy kell átrágnia az embernek magát és semmilyen megdöbbentő fordulatra nem számíthat a végén – ha már olvasta a Vandát.

A Vanda örök, azonban kedvenc könyveim egyike, lényegre törése és tömörsége egydélutános regénnyé avanzsálja a művet. Mely azonban rövidsége ellenére oly kifejező, hogy magával ragadja az olvasót és valódi katarzissal ajándékozza meg. Abban halványabb párhuzamokat lehet felfedezni az író és a főszereplő, Rudolf között, aki egy autólízinggel foglalkozó cég munkatársa, ugyan akkor családapa és szerető, gondoskodó férj és lelkes egyetemista. Ott ismerkedik meg Vandával, akivel hamar egymásba habarodnak – csak úgy, mint Az éj puha testében Zénó és Vanda.

Ezért aki inkább a hosszabb, a részletekbe menő könyveket szereti, annak a puha testet ajánlanám, aki pedig a pergőbb regények – már-már novella – híve annak pedig a Vanda örököt.

Torceee

Gerlóczy Márton: Csemegepultos naplója

Csemgepultnál

Hogy mit keresnek az oldalasok, ló-különlegességek és nők, lányok – ekkora változatosságban és számban – egy regényben? Hogy mi végre is teremtette Isten a lókolbászt és mi volt vele a célja? Szerintem egész biztosan Laci életét akarta megkeseríteni vele. Ő pedig a nőkét.

A fiatal író, a tőle megszokott laza és élethű stílusban kalauzolja el olvasóit - egy igen bizarrnak ígérkező regény erejéig - a Vásárcsarnok mélyére. Egy olyan – mindenki által ismert – helyre, amelynek most megtekinthetjük a másik, organikusabb oldalát, mely eddig csak a beavatottak ismerhettek. Belül vagyunk. Az inak, belek, a tüdő és a máj… Majd a kolbász, a hurka, a virsli és a szalámi. Az oldalas és farhát; csülkök és combok közt; valamint: mellek, popsik és ajkak. Lacin keresztül – a főhős – megismerjük a fentieket minden oldalról, kívülről-belülről.

Nincsen rajta semmi különleges, olyan mintha… nem egy főhős lenne, csupáncsak egy a sok munkásosztály gyermeke, aki nem találta meg a helyét és jobb híján. „Híj de jó lett volna… „- gondolja még mindig minden nap reggel - de nem lett; és így lett hentes. A regény főhőse.

Apáink és anyáink sarja nem ismerkedik meg magasztos filozófiai nézetekkel, sem közgazdaságtannal – legalábbis nem olyan formában, ahogy mi. Ő finomakat fog inni és enni, nem fog belegondolni, hogy megcsalja-e a párja, mert tudja hogy nem. Nem fog többre vágyni – az idő múlásával, ellenben talán velünk -, neki megfelel az Ászok vagy a Soproni – ki-ki kénye és kedve szerint; beéri majd a kolbásszal meg a zsömlével.

Elvégre mi is a legjobbak közt tartjuk számon a gólyatáboros paprikáskrumplit vagy a Földrajz Klubos zsíros kenyeret hagymával. Nem biztos, hogy akkor esszük a legjobbakat, amikor a legkényelmesebben érezzük magunkat, de amikor kevés van és sokan osztozunk akkor mindenki jóllakik. Neki sincs talán nagyobb célja. Lehet, hogy csak ennyiből áll az élete? Kiderül, ahogy az is hogy mit csinálhat egy koravén kujon, egy siheder, aki gátlástalanul ront bele a Vámházkörút és a mi világunkba fehér köntösével és sityakjával.

Torceee

Csak egy hangyányit

+++még nem része az egésznek, promo jelleg+++

Egyikünk sem erőltette különösebben a találkozót, talán mind ketten magunktól féltünk, s csak kevésbé a másiktól. Azonban egy újabb fél év után a kíváncsiság vett erőt mindkettőnkön. Feladtuk mindketten.

Feladtam, rábírtam magam hogy átadjam magam valaki egészen másnak, egy belső énnek, valaki olyannak, akivel csak ritkán érintkeztem. Ez olyan valaki lehetett, annyira eldugott volt, mint mikor kisgyerekkoromban én, amikor a nagyival bújócskáztam. Mikor megérkeztünk és ő lerakta a csomagokat én berohantam a szobába és a gardrobe mélyébe fészkeltem magam, a játékok és a ruhák közé. Ő pedig tudta, hogy elbújtan rá várok; és így utólag belegondolva – a helyzetet ismerve már, mint FELNŐTT – tudta hogy hol lehetek, ő mégis minden máshova benézett, csak hogy ne oda kelljen ahova bepasszíroztam magam. Persze talán néha ő is meglepődhetett, ha olyan helyről jöttem elő, hová már benézett, de szemüvege nélkül sokszor nem vett észre. Én voltam, nem csak a nagyi, de az egész család egyetlen csöpp kis csemetéje, így rendkívül nagy figyelmet és kényeztetést kaptam – megérdemelten? Az ő egyetlen fiacskájának voltam én az egyetlen fiacskája. (…) A nő ment, az unoka maradt. Pedig minden tökéletesnek indult, szerették egymást a szüleim, csak hát nem így alakult, meg nem így hozta a sors és ilyesmik. Anyuci lelépett, nem mással, egyedül; de másért. Magáért? Vagy egy leendő másvalakiért nem tudom. Bár mind kettőt valószínű. Nem az anyai ösztönök vesztek ki belőle, azok nem veszhettek el, soha nem is birtokolta eme tulajdonságokat. Bár nekem megtapasztalni sem volt tudatom akkor ezt még.

Az ilyen gondolatok sodortak magukkal a találkára is. Elhitetni önönmagaddal hogy minek van értelme vagy minek nincs, eleve elvetélt. Mivel korodnál fogva mind két végletet már ismered, tudod mik a következmények, esélyek, buktatók, hogy miket szeretnél és miket nem. De leszarod ezt mind, alakítasz magadon, hajlasz, nehogy megtörj és elfogadod a saját magyarázatodat az egészre. Így amit elfogadtattam magammal, azaz volt hogy: Szükségem van arra a hitre amit a vele való együttlét okozhat, és ha nem találkozunk elvesztem ezt a hitet… - Hitet nem veszthet el az ember, elviekben, de mi van a valóságban? Mert ha hitet veszít az ember, akkor egy új tudatba kell költöznie vagy még annál is több. A hit nem változhat állandónak kéne lennie, öröknek; és éppen ez volt az, amit nem akartam elveszíteni. Az állandóságba vetett bizalmam, ezért találkoztam vele és akartam őt. Általa átlényegülhetne az értelmem, céljaim materiát ölthetnének végre. És lassan ahogy egyre inkább belefurakodtak ezek a gondolatok az agyam mélységeibe, úgy nőtt a bennem lévő üresség is. Pedig csak hozzá állás kérdése, de elszáll ilyenkor minden szilárd pont az inercia rendszerben, nem találom az origót és elveszek a vonalak közt.

Mint drótkötélen a hangya, aki nincs tisztában azzal, hogy egy feltekeredett kis síkon botorkál, úgy botorkáltam én is kettőnk közt. Nem tudhattam, hogy csak körbe-körbe rohangálok, újra és újra ugyan azokat a köröket lefutva, mert bezártam magam a szűk kis dimenzióimba és nem bírtam szabadulni. Végül egyre vékonyabb lett a drót és én lepottyantam róla a mélybe, az aszfalt és köztem rohamosan csökkent a távolság. Még a zuhanás előtt, ahogy a drót vékonyodott, egyre könnyebb lett volna rájönnöm az egészre. Meglátni a drót mibenlétét, a kerület csökkenésével azonban lehetőségeimet is csökkenni vágytam. A földet érés közeledik, ahogy ezek a monológok is: szia szia mizu jóléste ahaperszeésneked – itt a szavamba vágva – holnap holnaphárom ott ott – leteszem a telefont.

xxx

Másnap hívom fel csak, és megbeszéljük a fentieket, ugyan ezekkel a mondatokkal nagyjából. A telefonletételt követően nem sokkal azonban tudatosul, hogy jónéhány „üres” órám van addig hátra és a semmivel tudom csak megtölteni őket, azonban lepottyanva a drótkötélről apró kis hangyatestem a végtelen zuhanás sivár élmények áldozatává válik.

Ízeim, csápjaim, lábaim mind elvesztek a nagy mindenségben. Nem tudtuk merre van a fel és merre a le; abban megegyeztünk ugyan, hogy zuhanunk viszont, hogy ez jó-e nekünk vagy sem… nem tudtunk megegyezni. Így a páni félelem és kétségbeesés borította el apró agyunkat és nem éltük át, nem éltük meg… elragadott bennünket.

- Zuhanunk! – zuhanunk gondoltam én is magamban.

- Te jó ég! – mondta ő újból.

- Mi ég? – kérdezem meg viccesen, de egyikünk sem röhög rajta.

Mire ő újból elkezd óbégatni, hogy:

- Zuhanunk, zuhanunk! – „És?” gondolom magamban.

Jaj! Hagyjál már… Most akkor… És mi lesz… és hasonlók. Elvégre mit vár az ember egy zuhanó hangyától?

xxx

Nem víz az nem lesz. Honnan lenne? A korábbi magabiztos kétségbeesés lassan elillant – megszűnve létezni, elhagyta testünk itt hagyva magunkat, nekünk. Gáz viszont lesz meg felsülés; viszont elsülés… Az nem, az nem lesz. Így szoktak ezek a három órás napok történni. Mi csak tudjuk. Mi mindannyian, akik közel kerültek ezekhez a háromórásnapokhoz. A szél mindig fújt, csak mi nem tulajdonítottunk neki lehetőséget. Az idő mindig haladt előre, csak mi nem akartuk így. Nem gondoltuk, hogy talpon maradhatunk itt, mert lenéztünk és láttuk, hogy drótkötélen vagyunk. Eladdig magabiztosak voltunk, nem féltünk a magasságtól, mert nem tudtuk, hogy olyan, mint zuhanás létezik. Eladdig nem rettegtünk, nem tudtuk, hogy a zuhanás rossz is lehet. Így azért már egészen más. Mindig hazudtunk magunknak, tudtuk, hogy nem kell nézni.

- Te! Bocsáss meg nekem, kérlek.

- Nem te, te bocsáss meg én nekem, amiért nem figyelmeztettelek.

Azzal megbocsájtottunk magunknak és elhatároztuk nem sülünk el, fel, meg és a többi. Zuhanásunk tovább folytatódott és bár továbbra sem élveztük, azonban megértettük azt, amiért zuhantunk, hogy miért vagyunk szükségszerűen itt. Az idő azonban nem állt meg; a három óra közeledett.

xxx

És amint már csak percek voltak hátra, türelmünk annál inkább háborgatta tudatunk: hogy milyen lassan kúszik a nyamvadt analóg köztéri órának a másodpercmutatója.

- Meg, ha nem négyszögletű lenne… akkor gyorsabban telhetne is az idő nem?

- Nem akkor éppen hogy belassulna mert gyakrabban látnánk.

- Tényleg.

xxx

Egy állandóan zúgó és erősödő hangra lettünk figyelmesek, ami elvonta figyelmünk az óra mutatójáról, mely még mindig túl messze járt az üdvöstől. A víz volt az, ami morajlott a fülünkben, pedig a folyó túl messze volt ahhoz, hogy hangjai ide elérjenek. Azonban semmi más nem lehetett, csak az. Mi. Mi kerültünk kicsit közelebb, de nem a folyóhoz magához, csak a morajláshoz. A kavicsok és a sóder, a meder és a folyó. Látni nem láttuk, csak ha behunytuk a szemünket, az apró kis kerekded szilíciumgyöngyöket, ahogy gurguláznak a fenéken, mint megannyi szolga vonszolták a hátukon a nagy és hatalmas folyót. Eleinte örültünk. Eleinte, mert elterelte a figyelmünk az idő múlandóság mentességétől. Magunkévá tettük a folyót… én te ő mi … mi mind, mi mind rájöttünk végül, hogy nem úgy van ez, ahogy. Mert egészen máshogy van. A mutatók a kavicsokká lettek és fordítva.

xxx

Rádöbbentünk, hogy ő már úton van ide. Hogy ő van és mi, és mi csak mi, és nem ő meg mi. Hogy ő megerőszakolt bennünket; minket, sokakat, minket, gyengéket. Nem volt kis csónak; se bedobott, drótkötélen himbálódzó mentőöv – egy elég sem lett volna nekünk, mert akkor döntenünk kellett volna – mely megmenthetett volna bennünket. Akkor döntenünk kellett volna, hogy ki éljen és ki haljon. Mi nem dönthettünk. Már rég nem. Csak sodródtunk, mint megannyi kavics. Így csónak és minden híján pedig megállás és exponenciális sebességgel haladtunk feléje. Egészpontosan mi már nem haladtunk, csak ő jött. Most már éreztük, hogy jön, hogy itt van mindjárt, hogy ott agy ott, nem ott van. Nem az nem ő. Ő. Nem ő. …

Elkezdtük érezni, azt hogy tudjuk… hogy nem tudjuk azt csinálni, mint eddig, amikor csak te csináltad.

- Egyedül, mert igen, azt hittem ha ti is itt lesztek, egyszerűbb lesz nekem.

- Mi is azt hittük, azért jöttünk.

És megjelent ő.

Torceee

2010.02.12.

Kundera: Az élet máshol van

Avagy egy költő…

A műben egy ember életútját követhetjük nyomon, ám egyúttal az író rámutat a kelet-közép-európai államok szocialista korszakának visszáságaira is. A könyv főhőse Jaromil, aki anyja egyetlen gyermeke, egy olyan családban nő fel mely tele van ellentétekkel mind érzelmekben, mind eszmékben.

cikk: Fantasztikus. Az író már az elején megismerszik, stílusa kiegyensúlyozott és egyenletes dinamikával vezeti végig azt az egész könyvön; mondatai pontosak, hiányában vannak a fölösleges szavaknak és csak olykor fellengzősek, amikor a történet szálai úgy kívánják. Ami érdekes az elején az az, hogy a nőt és a fiát miként nevezi, mindig és végig az egész regényen keresztül kihangsúlyozza kettőjük szoros kapcsolatát, összetartozásukat; még akkor is amikor ez a szál – ami összeköti őket – szinte láthatatlanná, sőt éppen hogy valamiféle taszító hatássá lép fel.

A férfi és a nő közti kapcsolatot viszont csak egy másik nő rúghatja fel – még akkor is szerintem, ha homoszexualitásról van is szó. Jaromil pedig lassan – a gyermeki éveket, az anyai túláradó odaadása és elkényeztetése után – félszegen bár, de belekerül olyan társaságba, amiben megismerkedik egy lánnyal is. A költő maga nagyon félszeg, nehezen szánja rá magát, először az egyik lány kezdeményezőkészségére van utalva, majd ezt követően is igen nagy nehézségek árán töri át a szüzességét védelmező kőfalakat. Végül azonban sikerül, azonban felismerhetjük a véletlenek sorozatában a csalást, a hazugságot és az őszinteség hiányát. Még akkor is, amikor a költő azt hiszi hogy szerelmes, akkor is olyan dolgokat hallgat el, majd végül ad ki magából, melyek párja szenvedéséhez vezetnek, indokolatlanul.

Az író szépen és részletesen tárja elénk főhőse, a költő érzelmeit, cselekedeteit és azokat az indokokat, amelyek sarkallták. Az olvasó azonosulhat Jaromillal, azonban a – fejlődésregény - végére ráeszmél, hogy az akiről megbizonyosodott, hogy a legtisztább és ártatlanabb személy az egész regényben, hogy lesz árulóvá az általa szeretett – elsősorban nők számára.

Ezeket az érzéseket, helyzeteket, amin a költő átmegy, az árulás és a hallgatás bűnei pedig általánosan jellemzik az adott időszakban, Csehországot és környékét, a szocialista blokkhoz kötött országokat. Így nyeri el a könyv az indexre kerülést a korszakban, és először csak Párizsban jelenik meg, franciául. Csak 20 ével később a rendszerváltások idején kerül be a faltól keletre lévő országokba, könyvtáraikba.

Torceee

Chuck Palahniuk: Choke

Cigányút

A Harcosok Klubjának írója, egy új és hasonlóan megbotránkoztató könyvvel jött ki, mely szemérmetlenül számol be egy amerikai digóról, aki egy elvetemült ötlet által kívánja biztosítani Alzheimer-kóros édesanyja kórházi költségeit, és mellesleg főállású amerikai telepes.

cikk: Most az amerikai szatíraíró, Palahniuk, aki a Fight Club c. művével vált el- és közismertté, mely megfilmesítésre is került David Fincher rendező munkássága révén. Most a Legutolsó szenzációjával a Choke c. – magyar címe: Cigányút - regénnyel kerülünk közelebbi kapcsolatba, melynek pedig rendezője az elsőfilmes Clark Gregg.

Victor Manchini és jó barátja, Denny életébe és élményeibe nyerhetünk bepillantást. A két kolléga, akik egy amerikai „élő múzeumban” dolgoznak, mint telepesek. Barátságukat szorosabbra fűzi közös kórságuk; szexfüggők. Járnak is egy terápiás csoportba, mely azonban korántsem olyan sikeres, mint várnánk. Victor szerint ez minden függőség legjobbika, mivel nincsen szüksége elszenvedőjének semmi másra, csupán saját testére, ami pénzbe sem kerül, és bárhol bármikor használhatja.

Két hősünknek azonban nem ilyen egyszerű az élete, mindketten nélkülözik azt a fényűzést, melyet mi európaiak látunk Amerikából; keményen dolgoznak. Munkahelyük a múzeum, az első amerikai telepesek életébe nyújt bepillantást, melyen keresztül is Palahniuk rámutat arra, milyen groteszk helyzetben is van korunk polgára. Manchini anyja pedig Alzheimer-kórban szenved, melynek költségeit Viktor nem tudja fedezni, így egy beteg ötlettől vezérelve kitalálja, hogy: az emberek rokonszenvét fogja kihasználni, mégpedig úgy ahogy nem várnánk. Személyes hősöket farag áldozataiból, akikkel éttermi vacsorák során ismerkedik meg; szándékosan félrenyel és megvárja míg megmentik. Így lesz a gyanútlan ügyvédből, tanárnőből hős. Ezek a hősök azonban nem engedhetik meg maguknak azt, hogy akit szárnyuk alá vettek hiányt szenvedjen, vagy ne engedhessen meg magának egy költséges fogászati kezelést, így rendszeresen kisegítik. Ezekből a pénzekből egészíti ki Manchini fizetését, ebből fizeti anyja kezelésének számláit és magát az éttermi fogyasztását is. Feketehumorban, abszurd helyzetektől és izgalomban gazdag regény. Mindenki fogyassza egészséggel!

Kitérnék még itt a végén. A film ugyan ezzel a címmel fellelhető, főszereplője Sam Rockwell: Egy veszedelmes elme vallomásai (2002), Frost\Nixon (2008), Moon (2009).

Torceee