2010. február 22., hétfő

Az éj puha teste, Börszörményi Zotán tollából


A regény során megismerkedhetünk a szerzővel, aki saját tapasztalatait ülteti át a szereplőkbe. Van itt menő gyártulajdonos, képviselői babérokra törő szerkesztő; és olyan is, aki egy új otthon megteremtésén fáradozik a hátra hagyott családja számára. De itt van Vanda is.

Az író sokadik, legutolsó publikációja Az éj puhateste. A regény három szálon szövődik, melynek mindegyikén van egy, a szerző életútjához hasonlítható karakterű férfi. Tamás, akivel az Új Világba tartva ismerkedhetünk meg; Walter, aki az elkövetkezendő választásokon indul és ugyan olyan komplikált a házas élete, mint Zénónak, aki feleségének a gyárát vezeti. A három úriember története itt-ott összefonódik, azonban mindegyikük más-más sorsra van ítélve a szerző által.

Böszörményi Zoltán olvasottságának és műveltségének jelei ezen az írásán is látszanak, azonban a szereplők szájába adott szavak ezúttal sokszor túllépnek a realitás határán, túlzóak és oda nem illőek véleményem szerint. Az író így akarja megadni talán az alkotás művészibb oldalát, azonban ez most nem sikerült neki. Ugyanakkor a Vanda Örökben, az egyserűség és a lényegre törésben ott van az írói varázs, a 200 hézagos oldalával sokkal nagyobb hatást ér el, mint az Éj puha teste, mely 600 oldalán úgy kell átrágnia az embernek magát és semmilyen megdöbbentő fordulatra nem számíthat a végén – ha már olvasta a Vandát.

A Vanda örök, azonban kedvenc könyveim egyike, lényegre törése és tömörsége egydélutános regénnyé avanzsálja a művet. Mely azonban rövidsége ellenére oly kifejező, hogy magával ragadja az olvasót és valódi katarzissal ajándékozza meg. Abban halványabb párhuzamokat lehet felfedezni az író és a főszereplő, Rudolf között, aki egy autólízinggel foglalkozó cég munkatársa, ugyan akkor családapa és szerető, gondoskodó férj és lelkes egyetemista. Ott ismerkedik meg Vandával, akivel hamar egymásba habarodnak – csak úgy, mint Az éj puha testében Zénó és Vanda.

Ezért aki inkább a hosszabb, a részletekbe menő könyveket szereti, annak a puha testet ajánlanám, aki pedig a pergőbb regények – már-már novella – híve annak pedig a Vanda örököt.

Torceee

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése