A könyv a régi füves könyvek világát idézi, abba a stílusba kalauzol el bennünket, amely könyvek megpróbálták az olvasót elkalauzolni egy-egy élethelyzetben, hogy mit hogyan kellene tennie. Márai azonban olyan stílusban tárja elénk ezeket a jó tanácsokat, amelyek kevésé szájbarágósak, mint más írók írásai, így sokkal eredetibbnek és hatásosabbnak hat ez a könyv.
A műnek szükségszerűen nincs főhőse, helyszíne. Nincsen cselekménye. Ha vannak ilyenek, akkor én vagyok a főhős, én és azok az emberek, akik körülvesznek. A helyszínek pedig ezek: az ELTE, az otthonom, a kedvenc kocsmám és a büdös BKV, az olvasás közben. A cselekmény pedig, azok az élethelyzetek, amikbe belekerülök; ma vagy holnap. Vagy ha csak egy halvány emlék, amely… jah tényleg, ez pont olyan, mint…! Ez az az érzés, amely olyan közelivé teszi a könyvet minden olvasó számára. Mert mindannyiunk találkozik ezekkel a fejezetekkel az életében: „A halálról, mint szemtanúról”, „A világ méltóságáról”, „Az igazságosságról” „A Rendről és a Gondviselésről” vagy „ A nőkről általában”. Ezek mind-mind mindenki számára ismerős fejezetek.
Azonban más szempontból, olyan, mint bármilyen más könyv ahol én válok főhőssé, azáltal az azonosulás által, amelyre minden könyv épít. Ez az a közösség ahol jól érzi magát az író, a könyvek közössége, ahol minden ugyan olyan, és semmi sem. Ez a könyv kilóg, de mégsem. Ez a helyzet pont olyan, mint az enyém… Vagy mégsem? Ez a rugalmasság, amelyet briliánsan ragad meg az író.
A tanácsok, amelyek a fejezetekbe vannak rejtve pusztán azáltal, hogy elmesél egy-egy történést azokhoz a beszélgetésekhez hasonlatosak, amelyeket mentorainkkal, olyan emberekkel folytatunk, akik nálunknál sokkal több tapasztalattal bírnak, és bizalmunk feléjük – tanácsaik felé – határtalan. Valamilyen oknál fogva, azonban mégsem mindig az általuk megvilágított úton haladunk keresztül, hanem saját fejünk után megyünk mégis, a teljes sötétségben… neki a falnak. Pedig már az indulás pillanatában tudtuk és vártuk a fallal való találkozásunkat. Az emberek mindig csak nagyon keveset tanulnak az elmúlt idők tanulságaiból.
Mert, ahogy a történelem is összefoglalja az emberiség össze kudarcát, úgy ahogy ez a könyv is az indivídiumét. Ennek ellenére elfogjuk követni azokat a hibákat, amelyekre figyelmeztet a könyv, viszont megvan az esély arra, hogy többet tanulunk saját hibáinkból, sőt még arra is, hogy a vége felé elkezdünk hinni a könyvnek és kialakul egy fajta rezisztencia a sötét szobák kemény falai ellen.
Törceee
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése