2010. április 1., csütörtök

Internet - Facebook-tól a cloud computing-ig

Rövid beszámolót tartotok a kezetekben, hogy mi is az, amit nap, mint nap használtok, szolgáltok és formáltok. Hogy hova is vezet ez az egész és mi a célja. Betekintünk egy picit a következő évtized cyber világába, hogy mi is van odaát. Egy kis összeesküvés elmélettel megspékelve.

Ki a legnagyobb a legnagyobbak közt?
Hatalmas harc folyik nap, mint nap az interneten, mivel nagyon könnyen válik egy-egy cég dominánssá, így az államok bíróságai védik az érdekeinket, igyekeznek el mozdítani a monopolhelyzetbe került cégeket. Ennek lehettünk tanúi, amikor az Európai Unió Bírósága elmarasztalta a Microsoftot, és kötelezővé tette számára, hogy az operációs rendszerei adjanak választási lehetőséget a böngészők között. Így tovább csökkent az Internet Explorer részesedése. Az új nyertes elsősorban az Opera, azonban még mindig a legelterjedtebb a Firefox és a Google Chrome.
Másmilyen harc, egy sokkal demokratikusabb alakult ki, a látogatott oldalaknál. Itt a sok évi győztes Google-t a Myspace gyűrte le fénykorában, most pedig a két korábbi nagyot a 2004-ben alapított Facebook, mely mára a leglátogatottabb oldallá és emellett közösségi portállá is vált.
Kevésbé ennyire kiélezett a harc az online aukciós házak között, ahol az Ebay megkérdőjelezhetetlen. Azonban a kis magyar oldalak, mint például a Teszvesz, vagy a Vatera elvannak egymás mellett minden további nélkül. Szót kell még ejtenünk az egyik legnagyobb bravúrt produkáló Bookline-ról, amely elnyerte a 2009-es év legsikeresebb internetes kereskedője címet. Köszönhető ez annak, hogy széles spektrumban árulnak és könnyen elérhető módon. Vehetünk itt könyv mellett társasjátékot, műszaki cikket, szinte bármit, amire egy mai embernek szüksége lehet. Igaz kaját-piát, azt még mindig nem. És ha nem akarjuk, hogy a posta elkavarja a cuccunkat, akkor az üzletben is átvehetjük.
Grandiózus tervet akar megvalósítani a Wikipedia – Jimmy Wales és Larry Sanger - nevezetesen összegyűjteni az összes tudást, minden nyelven, egy helyre. Ez igen szép gondolat és önzetlennek is hangzik – talán az is.
A Google-ban azonban már talán nem kéne ennyire bízni, amely szintén többször nyilatkozta le, a célja mindössze annyi, hogy: „rendszerezze a világ összes információját”. Ezzel az a baj, hogy kicsit öncélúan sikerül ezt megvalósítania. Mert így a cég egyre több információra teszi rá a kezét és ki is használja ezt, mégpedig úgy, hogy a szerzett információkat beépíti algoritmusaiba, amelyek így a felhasználó által keresett tartalmak mellé célzott reklámokat jelenít meg. Gondoljunk csak az aggregált híreire és további tartalmaira, mint a Google Earth, Street View; az utóbbi években pedig, megkezdte a könyvek beszkenelését, igaz egyelőre csak Amerikában. De ott a Gmail-es, a guglis felhasználóink, amelyekkel Office-os funkciókat válthatunk fel, persze úgy, hogy a cég látja ezeket a dokumentumokat.
Cloud Computing
Az fentiekben már éppen rátértünk a jövő új zenéjére, amely a gyors internetes eléréssel lehetővé teszi a cloud computing-ot, amelyről az internet atyja, Vincent Cerf tartott előadást www.mindentudas.hu-n. Itt arról van szó, hogy a számítási feladatok, valamint a programok átkerülnek a szervergépekre, így a felhasználónak nem kell megvennie sem a szoftvert, sem frissítenie a gépe teljesítményét időről időre. Erre nyújt lehetőséget a júniusban induló OnLive.
Amerikai 2008
Nemrég lehettünk tanúi, hogy az amerikai elnökválasztás során mekkora szerepet kapott az internet. A fiatalos, rugalmas (és színes bőrű) Obama elnök legyűrte a republikánus McCain-t a választás során. Nem utolsósorban köszönhető ez annak, hogy stábja különböző közösségi oldalakon és blogon is folytatotta a kampányt. Az így elért tömegekből táplálkozott a kampányuk, mind leadott voksokból, mind anyagilag – minden korábbinál több felajánlás érkezett magánszemélyektől, pár dollárokból.
Hogy fog alakulni a következő pár évized?
Megváltoztatja-e a cloud computing, azaz a szoftverek szerverre vonulása a felhasználó életét, ha igen, milyen mértékben? Hogyan fog reagálni a Microsoft, amely így is hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy ne essen ki az internet bizniszből? Hogy alakul a hardver, a szoftver és az internet kapcsolata a jövőben? Az általunk használt oldalak szolgáltatások-e vagy pusztán szoftverek?
Hogyan fog alakulni a szerzői jogok rendszere, amely nyílván valóan nem tartható fenn a mai formában. Mennyi ideje van a hagyományos médiának? A magyar televíziók közül a legnépszerűbb RTL tavaly indította el az internetes portálját, az RTL most!-ot. A digitális szolgáltatás mennyire marad életképes, vagy netán teljes mértékben összeolvad majd az internettel? Nagyon sok minden csak a sávszélesség és a hozzáférhetőség – a mobilinternet függvénye.
Bloggolunk és Arckönyvezünk, fogyasztóivá válunk saját, önön produktumunknak. Napi kapcsolatot „ápolunk” több tucat „ismerőssel” és ismerkedünk. De mi végre? Pro és kontra hoznak fel érveket nap-nap után az internettel kapcsolatban. A jövő azonban, úgy gondolom, elmélyíti ezeket a problémákat. Az okos telefonok elterjedésével jóformán az egész napunkat az interneten tölthetjük, amelyek egy új társadalmi kapcsolatrendszert és formát alakítanak ki. A kérdés, hogy tudni fogunk-e bánni ezzel, miként használjuk ki a lehetőségeit és hogyan, milyen áldozatok árán kerüljük el a buktatóit. Milyen hatást akarnak majd gyakorolni, ha akarnak a megaoldalak ránk, felhasználókra.
Ahogy a televízió vált a legolcsóbb tömegszórakoztató egységgé az 60-as évektől, úgy lép most a helyébe az internet a 2000-es évektől. Leszögez és beszippant. Sok könyv és teória, filmek jelentek meg a folyamat kritikájaként.
Torceee

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése