2009. december 2., szerda

Negyedik rész: Beszélgetések Gerarddal

Már eltelt pár hét azóta, hogy Jaquelint az ágyamban tudhattam és azóta sem fordult meg itt senki. Ezen gondolkozom, miközben a már otthonosnak mondható utcákon jövök hazafelé. Késő van, sokáig maradtam bent, azt hiszem én voltam az utolsó, aki elköszönt a portástól. Nem volt még hogy alkonyatra érjek haza amióta itt vagyok - gondolom magamban. Habár már egyre korábban sötétedik, így nem kéne ennyire meglepődnöm ezen. Túl sokat filozofálgatok, nem kén belelendülni.

Nem nagyon van ingerenciám semmihez, így úgy döntök, hamar lefekszem és nem olvasgatok vagy filmezek ma este. Pedig a könyv, amit olvasok nem az a fajta, amit könnyű letenni, de ezúttal nincs hozzá hangulatom.

xxx

Reggel veszem észre, hogy talán ha tíz oldalt olvastam az este, nagyon hamar elaludhattam... Nem is emlékszem, hogy elővettem volna a könyvet. Kicsit homályos minden. Szerencsére az óra minden nap, még hétvégén is ébreszt fél nyolckor. Nem mintha nem lehetne beállítani, hogy hétvégén vagy bármelyik nap máshogy keltsen, csak jobb szeretek nem lustálkodni annyira hétvégén sem. Ha fáradt vagyok, kinyomom és alszom tovább. De nem szeretek sokat aludni, még tizenéves koromból maradt meg ez, hogy nem alszom sokat. Éjjel mindig sokáig fenn maradtam, reggel meg akkor ébredtem fel, amikor kellett. Vagy ha jön valaki és nem akarom kirúgni az ágyból, vagy ilyesmi, de már mondtam... Rég volt ilyen.

Reggeli rutin. Szokásos délelőtt. A változatosság nyomasztó hiánya. Lassan fél egy, leindulok ebédelni, aztán a lépcsőn látom hogy Gerard jön utánam. Nem mindig ebédelünk együtt, ő nem szereti a kínait. Én pedig oda szoktam menni, habár az otthoni kínai éttermek felhozatalát jobban szeretem, csípősebbek mint itt. Mondják, hogy mindegyik országban olyan a kínai gyorséttermek felhozatala, mint amilyen az adott ország szájíze. Megállok, hogy megvárjam a lépcsőfordulóban. Pár pillanat alatt be is ér.

- Köszi, megyünk együtt ha nem gond?

- Ha gondolod, persze. Kínaiba menjünk vagy a te kifőzdédbe.

- Mehetünk hozzád is, nekem mindegy.

- Rendben. Akkor oda. Mi volt ez a nagy sietség?

- Gondoltam beszélhetnénk.

- Kate?

- Igen.

- Mesélj nyugodtan.

Hozzá kezd, mesél. Én nem igazán tudok rá mit mondani. Soha sem voltam jó ezekben. Mesél, eszem. Hümmögök a rizzsel és a hússal a számban, ő pedig mondja tovább. Befejezem. Ő is .

Visszatérve az irodaházba még biztosítom Gerardról hogy nyugodtan hívjon, ha baja van, de szerintem ezt ő is jól tujda, így igazából a saját megnyugtatásomra. nem vagyok jó ezekben, de már mondtam.

- Gerard!

- Igen?

- Este menjünk le.

- Köszi, akkor nyolckor?

- Persze.

xxx

Csütörtök van, nem kéne nagyon berúgni – mondom magamnak lefelé a pub felé. Előbb indultam el, még csak fél hét sincsen. Nem akartam, hogy rám várjon egyedül. Meg rám is rám fér egy kis alapozás még előtte, hogy tudjak vele beszélni érdemben.

Két tequilát kérek ki és egy búza sört. Beülök az egyik kis asztalhoz és felhörpintem az egyiket a kettő közül. Szeretem az ízét. Szeretem a hozzá tartozó szertartásszerű só és citrom rituálét. Ettől kevésbé tűnik alkoholizálásnak az egész.

Hiányzik valami. Amióta itt vagyok még nem gyújtottam rá, viszont most érzem a cigaretta hiányát. Megkívánom a dohány ízét. Azt, amikor elszívod az első szálat és benne marad a szádban az az íz. Néha amikor teljesen megfeledkezel arról, hogy hol is vagy és kivel táncolsz és egyszer csak lesmárolod és ott van az íz. Illuminált vagy, mázlid van ha ezt megelőzően láttad azt az arcot, aminek a szájában most kutatsz valamiért. De megtaláltad. És nem érdekel egyelőre más. Neked is ilyen ízed lesz, először még örülsz, ízlik aztán hozzászoksz. Ez kéne most nekem.

Kidugom a fejem a sarokból, és a pult felé veszem az irányt, veszem a dobozt az öngyújtót. Visszahuppanok a fotelbe. Kényelmes, boxos kialakítás. Gyújtok, szívok. De rég volt – gondolom, de érzem is. Kicsit erős, de jön a kellemes íz és már nem foglalkozom mással. Picit be is szédülök. Voltak időszakok, amikor dohányoztam, de elkezdett zavarni maga a függőség meg az, hogy egyre kevésbé éreztem euforiát és egyre kevesbbel értem be. Ez viszont tökéletes. Elmerülök a hullámokban, vakon nyúlok a sörért, mely lágy és selymes. Hideg. Remek kombináció.

Amikor már érzem a szűrőt kinyitom a szemem, hogy elnyomjam a cigit. Erre Gerard előttem ül a box másik felében. Elkerekedik a szemem egy kicsit.

- Szólhattál volna. – nézem a whiski kóláját. Ő sem panaszkodhat.

- Áh, hagyjad egy fél perce ültem le és láttam, hogy elvagy. – és nyúl a poharáért.

- Ne! – és nyúlok én is. Koccintunk.

A kocsmai társalgások általános formáját gyakoroljuk. Szesz, nők, az élet nagy kérdései. Szex, még több szesz és cigi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése