Miután hazajöttem valamivel jobb lett. Igaz még mindig bennem volt Anna, de picit felszabadított az, ami történt. Tegnap még meghívást is kaptam a ma esti bulira. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó a kapcsolat a kisfőnök, André és a többiek között. Elhívott minket a szülinapi bulijára. Így most az iroda nagy része arról beszélgetnek, hogy ki hogy kivel megy el este, és mikorra mennek le a mulatóba. Mi is csak az előbb beszéltük meg Gerarddal, hogy Peterrel hármasban megyünk le és hogy kilenckor jönnek el értem.
Még mindig nem volt autóm és még mindig eszem ágában sem volt venni egyet. Nem tudom meddig maradok itt, Párizsban. Esetleg miután haza mentem, veszek egyet. Mert azért néha már kellemetlenül érzem emiatt magam. Akkor már bőven lesz is rá pénzem.
A nap hátralévő része gyorsan eltelik, talán a legjobb napom az elmúlt jópár napban. Ahogy megyek kifelé az irodából Lucy megint odaszól hozzám:
- Hello! Ugye jösz este? – úgy kérdezi mint egy kis macska.
Visszhangzik a fülemben, hogy „ugye” „ugye eljössz?” Mindig ez van, akárhányszor ő van a recepción. Ketten vannak, a másikat talán Veronikának hívják. Azt hiszem diák és részmunka időben van itt, így elég ritkán látom, de úgy rémlik tegnap ő volt bent és talán hétfőn is. Lehet, hogy két napokat jár hetente? Vera eddig nem szentelt nagy figyelmet nekem, ő az ideális titkárnő. Nem olyan, mint a Lucy, aki rámászik mindenkire. Legalábbis rám igen.
- Persze megyek. – mondom neki mosolyogva. – Te kivel fogsz jönni? – kérdezem most komolyan érdeklődve.
- Biztosan lenézek, de még nem tudom kivel és hogy mikor. Te mikor?
- Gerardékkal, szerintem kilencre megyünk le vagy hogy.
- Ahm. Az jó. Lent akkor találkozunk – és kacéran rám néz. Vajon a többiekkel is kikezd? Vagy kikezdett már?
- Akkor este. Szió.
Sietek hazafelé. Direkt a lemez bolt felé megyek, de most nem érdekel. Fura hogy mennyi minden múlik csupán a hozzá álláson. Nem is értem most, hogy miért volt a múltkori. Most biztosan nem tudnék kiborulni Anna miatt. Tök jól érzem magam. El is viharzok mellette, át a járdán, aztán a következő háztömb és a következő. Mindjárt otthon vagyok.
Ugyan olyan, mint az összes többi péntek, csak sokkal gyorsabban telik. Aztán szól a kapucsengő, Peter és Gerard az. Beengedem őket. Ezúttal behívom őket. Megint hoztam otthonról jó házi pálinkát. Az unokáért mindent. Így egészen biztos, hogy finom és erős lett. Papa érti a dolgát. Beengedem őket, kezet fogok Peterrel, Gerarddal pacsizunk. Előveszem a piát, megkínálom őket, Peter iszik csak velem, Gerard vezet. Megfeledkeztem erről.
- Na, hát ezért sincs autóm. –mondom nekik.
- Nem olyan rossz az, sőt. – mondja Peter. – Én már nem bírnék tömegközlekedéssel járni. Túl lassú és kényelmetlen. Már hozzá szoktam a kényelemhez. Ha Gerard nem hoz el, akkor is autóval megyek. De így legalább ihatok is. Hehe haver. Te szívsz.
- Mit szívok mi? – kérdez vissza viccesen. – Legközelebb te vezetsz, ugye tudod.
Peter belátóan bólogat, és felhörpinti a maradékát a pálinkájának. Én is kiiszom. Mindhárman felemelkedünk és elindulunk.
Gerard áthajt a fél városon, még kicsit dugók vannak. Így később érünk le, mint terveztük. Az egyik lámpánál megtudom, hogy azért jövünk ennyit, mert André erre lakik, a törzshelyére megyünk. Peter beszólogat, hogy: „Igazán mehettünk volna valami normális helyre is.” meg „a franc essen ebbe az Andréba, hogy nem lakik közelebb hozzánk”. Azt hiszem nála igencsak jól sikerült az alapozás. Én még nem érzem, bár.. azt hiszem ő többet is ivott nálam. Most már mindegy.
Gerard leparkol, már a külvárosban lehetünk. És igen menő kis helynek néz ki a bár. Biztos nem volt túl olcsó – gondolom magamban. De hát egyszer 33 éves az ember. Van még négy évem – folytatom magamban a gondolatmenetet. De Gerard elkapja a vállam.
- Kezdődjön a móka!
Belépve látjuk, hogy pont most tolják be a tortát, így pont időben érkeztünk. Csatlakozunk a kórushoz és mi is velük énekeljük a „Happy Birthday”-t. Otthagyom a srácokat és rendelek a bárpultnál nekik is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése